keresés:
magyar english deutsch
home
név:
jelszó:
regisztráció
elfelejtette a jelszavát?
 

LÁTOGATÓI VÉLEMÉNYEK

Összefoglalás


A 2004-as II. ENERGexpo Nemzetközi Energetikai Szakkiállítást összesen
1.900 szakmai látogató kereste fel

a három nap alatt.

Az ENERGexpo szakkiállítás látogatóinak összetételérõl megállapítható, hogy a rendezvényt a 20 és 40 év közötti, Debrecenben illetve a környékén élõ aktív férfi dolgozók (vezetõk, alkalmazottak, vállalkozók) látogatták a legnagyobb számban és gyakorisággal.


A látogatók 49%-a az ismerõsöktõl, munkatársaktól, 15%-a az Internetrõl, 12%-a szakmai szervezettõl, oktatóktól szerzett tudomást a rendezvényrõl,

míg a többiek a valamelyik kiállítótól, illetve a televízióból, rádióból, sajtóból, valamint egyéb, városban elhelyezett hirdetésekbõl tájékozódtak a kiállításról.


A megkérdezettek háromnegyede nem egyedül kereste fel a kiállítást:

a többség munkatársakkal közösen jött el, míg a többiek a családdal, barátokkal, ismerõsökkel érkeztek.


A látogatók többsége a három nap alatt egyszer kereste fel a kiállítást átlagosan napi 3,8 órát töltve a rendezvényen.

A kiállítás közönségének majdnem fele (45%-a) energetikával foglalkozó cég vezetõje, alkalmazottja, vagy ilyen területen tevékenykedõ vállalkozó;

egyötöde (20%-a) egyéb kötõdésû szakember (erdész, mezõgazdász, kutató), 10%-a az energiaiparban érdekelt cég üzleti partnere, 5%-a mûszaki oktatási intézmény diákja volt, s csupán a megkérdezettek 20%-ának nincs közvetlen kapcsolata az energetikával.


A kilátogatók nagy hányadát a kiállítás tematikájából konkrét árucsoportok vezényelték a rendezvény megtekintésére.


A leginkább keresett árucsoportok:
1. Alternatív energiaforrások hasznosítása (36%).
2. Energiafelhasználás, racionalizálás, környezetvédelem (23%).


A kiállításra érkezõk valamely fontos cél által motiválva jöttek megtekinteni a rendezvényt, s szinte mindenki megtalálta számítását, részben (45%) vagy teljes egészében (55%) elégedetten távozott.


A legfontosabb célok:
1. Információgyûjtés a piac és a verseny helyzetérõl (44%).
2. Új termékek, szolgáltatások, eladók megismerése (25%).
3. Szakmai kapcsolatok építése, ápolása (16%).


A közönség érzi az ENERGexpo szakkiállítás fontosságát, hiszen a kilátogatók 65%-ának igen fontos a kiállítás, míg az átlagos fontossági értéke a rendezvénynek 3,80.
A látogatók elégedettek a szakkiállítással, ugyanis 95%-uk igen elégedett, míg az átlagos elégedettségi értéke a kiállításnak 4,15.

A látogatók elégedettségére enged utalni, hogy a megkérdezettek 80%-a biztosan tervezi a 2005-ös ENERGOexpo szakkiállítás és konferencia megtekintését.


Értékelés


- A látogatói minta nemek szerinti összetételében jelentõs változás nem következett be: csupán a férfiak hegemóniája erõsödött.
- A látogatói minta életkor szerinti összetételének változása mutatja, hogy a közönség átlagéletkora némileg csökkent, ugyanis amennyivel a „harmincasok” részaránya növekedett, annyival a „negyvenesek” aránya csökkent. A többi korcsoport részaránya jelentõsen nem változott.
- A látogatói minta foglalkozási helyzet szerinti összetételének változása jelzi, hogy a közönségen belül jelentõsen növekedett az aktívak részaránya (azon belül pedig elsõsorban az alkalmazottaké), s ezzel párhuzamosan csökkent az inaktívak aránya (a belsõ megoszlásuk azonban nem változott).
- A látogatói minta lakóhely és Debrecentõl való távolság szerinti összetételének változása azt mutatja, hogy a közönségen belül továbbra is elsõsorban Debrecen, illetve Hajdú-Bihar megye (maximum 25 km-ig), másodsorban pedig a szomszédos megyék (maximum 100 km-ig) egyértelmû dominanciája a meghatározó, vagyis a rendezvény látogatókra gyakorolt vonzása még csak a szûkebb régióra terjed ki országhatáron belül és kívül egyaránt.

- A felkeresett rendezvények szelektálására, a látogatások koncentrálódására utal, hogy a négy vagy annál kevesebb kiállítást felkeresõ látogatók részaránya emelkedett, az öt vagy annál több rendezvényen résztvevõk aránya csökkent, illetve a felkeresett kiállítások éves átlagos száma is csökken.

- Az ENERGexpo rendezvény energetikai szakemberek körén belüli elfogadottságának, ismertségének egyértelmû növekedését, erõsödését jelzi, hogy a látogatói információs forrásokon belül jelentõsen növekedett egyrészt a hagyományos személyes kapcsolatok (ismerõsök, szakmai szervezetek, oktatók), másrészt a modern technika adta lehetõségek (Internet, E-mail) súlya, szerepe is.
- Az ENERGexpo közönségének ritkább, de hosszabb idejû megjelenésére utalnak, illetve a felkeresett rendezvények szelektálására, a látogatások koncentrálódására engednek következtetni az alábbi statisztikai adatok:
o Az ENERGexpo-t egyszer felkeresõ látogatók részaránya emelkedett, míg a látogatók rendezvény alatti átlagos idõtöltése pedig csökkent.
o A rendezvény egy napján belül 3 óránál kevesebbet eltöltõk részaránya csökkent, a 3-5 órát eltöltõk aránya növekedett, míg a látogatók egy napon belüli átlagos idõtöltése pedig szintén emelkedett.

- Az a tény, hogy a látogatók energetikai kapcsolódásának változásából egyedül a felsõfokú mûszaki oktatási intézmények hallgatóinak elmaradása emelendõ ki, az ENERGexpo rendezvénynek a jövõbeni energetikai szakemberek körén belüli ismertségének, elfogadottságának egyértelmû növelését, erõsítését teszi szükségessé.

- A látogatók által leginkább keresett termékcsoportok megoszlásának változása az alternatív energiaforrások és az erõmûvi berendezések részarányának emelkedését, illetve az energiafelhasználás, racionalizálás arányának csökkenését mutatja, mely a megújuló energiaforrások fokozatos elterjedésére, népszerûségük növekedésére utal.

- A két évet összevetve megállapítható, hogy a látogatói célkitûzésekben lényeges változás nem következett be, vagyis a közönség preferencia-rendszere állandónak tekinthetõ.

- Az ENERGexpo rendezvény szakmai közönség körében levõ szakmai, üzleti elfogadottságának, népszerûségének, fontosságának változására utal, hogy az ENERGexpo-t igen fontosnak tartó látogatók részaránya némileg csökkent, míg a kiállítást közepesen vagy kevéssé fontosnak tartók aránya némileg növekedett, illetve a szakkiállítás átlagos fontossági mutatója kissé csökkent.

- Az ENERGexpo rendezvény szervezésének, rendezésének szakszerûbbé, profibbá válására utal, hogy a rendezvénnyel igen elégedett látogatók részaránya növekedett, míg a kiállítással közepesen vagy kevéssé elégedettek aránya csökkent, illetve a szakkiállítás átlagos elégedettségi mutatója emelkedett.

- Az elégedettségi index növekedése két tényezõ ellentétes irányú hatásának eredménye: egyrészt az átlagos elégedettségi érték emelkedésének, másrészt az átlagos fontossági érték csökkenésének együttes következménye.

Hajdúép Kertép FarmerExpo Öko-Aqua V-Trade Nivotiv