ENERGexpo 2003
Látogatói vélemények összefoglalása, értékelése
Az ENERGexpo szakkiállítás látogatóinak összetételérõl elmondható, hogy a rendezvényt a Debrecenben, illetve környékén élõ, 20 és 50 év közötti, aktív férfi dolgozók (alkalmazottak, vezetõk, vállalkozók) látogatták a legnagyobb számban és gyakorisággal.
A látogatók 26%-a az ismerõsöktõl, munkatársaktól, 23%-a a sajtóból (Hajdú-Bihari Napló), 13-13%-a pedig valamelyik kiállítótól, illetve a városban elhelyezett táblák, molinók, zászlók hirdetéseibõl szerzett tudomást a rendezvényrõl, míg a többiek a televízióból, rádióból, és az Internetrõl tájékozódtak a kiállításról.
A megkérdezettek háromnegyede nem egyedül kereste fel a kiállítást: a többség munkatársakkal közösen jött el, míg a többiek a családdal, barátokkal, ismerõsökkel együtt érkeztek.
A látogatók többsége a három nap alatt egyszer kereste fel a kiállítást átlagosan napi 3,5 órát töltve a rendezvényen.
A kiállítás közönségének majdnem fele (48%-a) energetikával foglalkozó cég vezetõje, alkalmazottja, vagy ilyen területen tevékenykedõ vállalkozó; közel egyötöde (19%-a, illetve 18%-a) mûszaki oktatási intézmény diákja, illetve az energiaiparban érdekelt cég üzleti partnere volt, s csupán a megkérdezettek 15%-ának nincs közvetlen kapcsolata az energetikával.
A kilátogatók nagy hányadát a kiállítás tematikájából konkrét árucsoportok vezényelték a rendezvény megtekintésére.
A leginkább keresett árucsoportok:
1. Energiafelhasználás, -racionalizálás, környezetvédelem (33%).
2. Alternatív energiaforrások hasznosítása (szél, víz, biomassza) (27%).
A kiállításra érkezõk valamely fontos cél által motiválva jöttek megtekinteni a rendezvényt, s 95%-uk részben vagy teljes egészében megtalálta számítását, elégedetten távozott.
A legfontosabb célok:
1. Információgyûjtés a piac helyzetérõl (40%).
2. Új termékek, szolgáltatások, eladók megismerése (26%).
3. Szakmai kapcsolatok építése, ápolása (21%).
A közönség érzi az ENERGexpo kiállítás fontosságát, hiszen a kilátogatók 70%-ának igen fontos a kiállítás, míg az átlagos fontossági értéke a rendezvénynek 3,9.
A látogatók elégedettek a szakkiállítással, ugyanis a
közönség 75%-a igen elégedett a rendezvénnyel, míg az átlagos elégedettségi értéke a kiállításnak 3,8.
(Az elégedettség okai: magas színvonal, jó szervezés, szép környezet.)
A látogatók elégedettségére enged utalni, hogy a megkérdezettek 95%-a tervezi a 2004-es ENERGexpo szakkiállítás és konferencia megtekintését.